Tábori blog 2021

Mindig is kíváncsi voltam, mi zajlik a színfalak mögött, míg idén megadatott a lehetőség, hogy segítőként szolgálhattam a Paulus Diósd nyári gyermektáborában. Soha sem gondoltam volna, hogy egy tábor szervezése olyan bonyolult feladat, mint itt megtapasztaltam. A Paulus szervezői reggeltől estig azon gondolkodtak és dolgoztak, hogy minél élménydúsabb és kellemesebb legyen a tábor a kis résztvevőknek. Feltételeztem, hogy megtanítjuk majd a gyerekeket táncolni, előadásokat tartunk számukra, vagy ügyességi játékokat játszunk, aztán eltelik a hét, de ettől több történt.

Ti, gyerekek tanítottatok meg újra önfeledten kacagni, ugrálni örömömben. Ahogy elnéztem a csöpp kis kezeiteket, mikor felfűztétek a gyöngyöket, vagy amikor izgalommal telve vártátok a színházi előadást, akkor döbbentem rá, hogy mennyi szeretetet kapunk tőletek és milyen jó szeretni.

Sikerült elérni a tábor célját, az Úr szeretetét hirdetni és ezt közösen megtapasztalni. Köszönöm!


Patócs-Fehérvári Petra